A törvény vélelmet állít fel a kiskorú illetve a nagykorú és középiskolai tanulmányokat folytató gyermeknek a tartásra való rászorultsága mellett, vagyis nem kell külön bizonyítani, hogy a gyermek a tartásra rászorul.  Ez a vélelem akkor dönthető meg, ha  a gyermek személyes életkörülményei, jövedelmi viszonyai folytán  képes a saját eltartásáról egészben vagy részben gondoskodni. A vélelem felső korhatára 20 év – tehát ennek betöltését követően a középiskolai tanulmányok folytatása ellenére a bizonyítási teher a gyermeken van.

Újdonság a szerződéses gyakorlatban eddig is alkalmazott megoldást miszerint lehetőség van a tartásdíjat egy meghatározott vagyontárgy vagy pénzösszeg egyszeri juttatásával biztosítani részben vagy egészben. Ez életszerű megoldás, hiszen a gyermekek lakhatását sokszor a felek utolsó közös lakóhelyén oldják meg. Ha ilyenkor a különélő szülő lemond a gyermekek javára a saját tulajdoni hányadáról, akkor ennek értékét a felek a tartásdíjba betudhatják, és az apa vagy egyáltalán nem fizet tartásdíjat, vagy csak lényegesen kisebb összeget teljesít havonta.

Megszűnt a tartásdíj %-os marasztalása, és a nemzetközi trendnek megfelelően fix összegben lesz meghatározva bár az összeget az előző 1 év átlagos jövedelmének 15-25% alapján határozzák meg gyermekenként. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a jelenleg hatályos százalékos marasztalás a kiskorú gyermek érdekét szolgálja minden olyan esetekben, amikor a tartásdíj fizetési kötelezettség előreláthatólag hosszabb időn keresztül áll fenn, ez a megoldás volt az, ami tartósan és kiszámíthatóan biztosította a kötelezett jövedelmének növekedésével arányos tartásdíjat.  

A tartásdíj automatikus emelkedésének biztosítására tehát szükség van, ezt a jogalkotó úgy oldotta meg, hogy a bíróság –  ha indokoltnak tartja – , a tartásdíjat évente indexálja a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves fogyasztói árindex mértékével.  Ez jobb megoldás mint a szerződéses gyakorlatban kialakult infláció követés, mert a  fogyasztói árindex változása jobban mutatja a gyermek kiadásainak növekedését.

A tartásdíj  mértékének meghatározásánál a bíróság figyelemmel van:

• a gyermek indokolt szükségleteire,
• mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaira,
• a szülők által eltartott más gyermekekre,
• a gyermek saját jövedelmére, vagyonára,
• és az egyéb szociális és családtámogatásokra is.

Peren kívül, de akár a bírósági eljárásban is lehetőség van arra, hogy a felek a törvényes mértéknél magasabb mértékű gyermektartásdíjban állapodjanak meg. A gyermektartásdíj meghatározása - a felek megállapodása hiányában - nehéz és bonyolult feladat a bíróság számára. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb kérdések:

A tartásdíj alapja főszabályként a "bérköltség címén juttatott járandóság". A túlmunkáért kapott díjazást, a további munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból származó díjazást a tartásdíj megállapításánál csak akkor lehet figyelembe venni, ha a bérköltség címén juttatott járandóság alapján fizetendő tartásdíj a gyermek szükségleteit nem fedezi.

Míg a jelenlegi szabályozás a gyermek ’tényleges’ szükségleteit említi, addig az új Ptk. szerinti „indokolt szükséglet” jobban kifejezi azt a jogelvet, hogy a gyermek részére fizetett tartásdíj nem lehet „szűkös tartást”, az nem azonosítható a létminimummal, hanem a gyermek valós igényeinek megfelelően egyéniesített, átlagos színvonalú tartásdíjat kell fizetnie a kötelezettnek.

Az indokolt szükséglet fogalmát maga a törvény meghatározza tehát a tartásdíj mértéknek megállapításakor figyelembe kell venni, a gyermek megélhetéséhez, egészségügyi ellátásához, neveléséhez és taníttatásához szükséges rendszeres kiadásokat. Remélem a szabadidő tartalmas eltöltése változatlanul fontos költség lesz.

 A kirándulás, nyaralás, síelés, városnézés, múzeumok, könyvek ára bár nem havi kiadás, de összességében nem elhanyagolható összeg. Úgy gondolom, a különélő szülőnek ezekhez a költségekhez épp úgy hozzá kell járulnia, mert egy gyermeknek nem csak lakni, enni, ruházkodni és iskolába járnia kell, hanem a szabadidő tartalmas eltöltése legalább olyan fontos.

A különélő szülő változatlanul akkor is köteles tartásdíjat fizetni, ha ezzel saját szükségleteit korlátozni kell, azonban ezt a szabályt kicsit fellazítja az új törvény, és abban az esetben ha a gyermeknek van jövedelme, vagyontárgya amiből bevétele származik, vagy van más tartásra kötelezhető egyenes ági rokon – praktikusan a gyermekkel együtt élő szülő, vagy a nagyszülők – akkor ez  a rendelkezés nem alkalmazható.